A bajba jutott állatok segítése mellett feladatunknak tekintjük a felelős állattartás népszerűsítését is. Szeretnénk, ha a felnövő generáció már másként tekintene az állatokra, ezért gyerekeknek szóló interaktív előadásainkkal a környék iskoláinak egyre gyakoribb vendégei vagyunk. A felnőtt állattartók körében az ivartalanítás és a microchipezés fontosságát igyekszünk megértetni és terjeszteni. Kutyás és állatvédelmi rendezvényekre járunk védenceinkkel, rendszeresen szervezünk örökbefogadó napokat.
A gyerekeknek kortól függően tartunk különböző foglalkozásokat. Óvodásoknak alap szintű ismereteket tanítunk arról, hogy hogyan lehet az állatokhoz, főként a kutyákhoz közeledni, mit szabad és mit nem szabad csinálni, ha a gyerek kutyával találkozik. Tanítjuk neki, hogy hogyan nyúljunk a kutyához, hogy ismerkedjünk velük, hogy simogassuk.
Az alsó tagozatosokkal már el tudunk beszélgetni a kóbor kutyákról, a kutyák szükségleteiről, a felelős állattartásról, a mikrochip fontosságáról.
A felső tagozatosokkal pedig meg tudjuk már beszélni az előbbiek mellett az ivartalanítás fontosságát is.
Ezen az oldalon főként a gyerekek körében végzett tevékenységünket szeretnénk képekben megmutatni.
További képek megtekinthetők itt.
Az óbudai Harrer Pál iskola tanulói előadásunk után lerajzolták a látottakat. A képek megtekinthetőek itt. Nagyon köszönjük a szép rajzokat!
![](https://gallery.site.hu/d/11172731-2/Brill_16napos_100.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/11180008-2/Brill_16napos_076.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/11172661-2/Brill_16napos_083.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/11180032-2/Brill_16napos_095.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/11180035-2/Brill_16napos_097.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/11180086-2/Brill_16napos_115.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/15579871-2/suli_041.jpg)
![](https://gallery.site.hu/d/15580013-2/suli_052.jpg)