Kakukk Marci

KAKUKK MARCI

 

Kakukk Marcit nagyon súllyos sérüléssekkel találtuk egy bokor alatt, sokkos állapotban. Azonnali műtéti beavatkozásra volt szüksége, a hasfalán és a belső combjá mély, elfertőződött sebek, gyakorlatilag kráterek tátongtak, a fertőzés miatt jobb lába a háromszorozára duzzadt.Egész testén, különösen a féjén több kissebb-nagyobb seb, jól elbántak vele……
Az első héten nagyon gyenge és kimerült volt, de mára szépen rendbejött, meggyóGYÚLT, fájdalmai múlnak, megszünnek.
Természete meglepően jó, nagyon kedves, ragaszokó kutyát ismertünk meg benne.

Az első véleményem róla, a külsője alapján:

“Nem tudom, mi lehet, azt látom, hogy a viselkedése valahogy nem jön össze a kinézetével, még, aztán ez még változhat , bár már így is túlszárnyalta a gondolataimat, azt hittem néhány nap és kibontakozik az igazi harapós, agresszív mocsok kis természete, de még nem, jól tartja magát, vagy ez ő, nem tudom, csodálnám és nem érteném.
Mégcsak szökni sem akar tőlünk, pedig már póráz nélkül pisil, kakil kint az udvaron, semmi makacskodás, semmi morgás, érdekes, nagyon érdekes….
Lehet, hogy azt gondolja, hogy jól meghúzom magam, jó leszek, majd ha meggyógyulok ráérek meglépni, addig meg csak etessenek, itassanak…hm na jó hagyom, jól meghülyítem őket, aztán egy óvatlan pillanatban egyszercsak elillanok…:) “

De nem így lett, valószínű az utcán őt verték a kutyák, nem ő kereste a bajt, normál kerítésünk van, jelét sem adja annak, hogy szökdösős lenne, természete nagyon jó, fájó sebei lemosását, gondozását szó nélkül hagyta, ölbebújós, keresi az ember társaságát.
Valaha foglalkozhattak is vele, apportozik, bármit amit eldobok visszahoz és átad, szóra szépen leül, pórázon sétáltatható.  Másik szuka kutya mellé is örökbefogadható, velük minden esetben jól kijön.
Ivartalanítva, oltva, chippezve keresi új felelős gazdáját.

 

További képek

Kapcsolat: 06 30 944 2919
E-mail: piliskutya@gmail.com