Combo

COMBO

 

Úgy gondolom az az igazságos, ha a nagyközönség megismeri Combo másik arcát is. Ugyanis ő igazából nem is rossz, csak eleven, kíváncsi, tehát igazi kölyök kutya. Öszeszegszerűségben nézve nagy kárt nem is okozott, de hát amikor az ember fáradtan a dög melegben hazakullog, akkor nem éppen szétcincált papirokra, elhurcolt poharakra állítja be a lelkivilágát. De milyen is Combo?
Hiszem, hogy nagyon értelmes, és ez már a szemén is látszik. Ha nem lenne az, akkor hogy tudná a tilalmaimat betartva mégis elszórakoztatni magát új és új dolgokkal?
Mókás-hosszúkás bohóc. Ha rossz napod van biztos lehetsz benne, hogy mellette feldobodsz és elfelejted a nyűgödet. Addig idétlenkedik, teszi-veszi magát, bármi is a bajod nem tudod megállni, hogy ne nevesd el magad. És máris szebb a világ.
Ragaszkodó. Őt nem érdekli, hogy hűű, de meleg van, én aztán tuti meg nem mozdulok. Csórikám liheg ezerrel, néha már úgy fujtat, mint a gőzmozdony, de tök mindegy, hogy abban a pillanatban talált magának egy hüsibb részt, ahol kinyúlt, vagy már régebb óta fekszik, ha én kiindulok a szobából, már pattan is és jön utánam. Többször sikerült wc vagy fürdő ajtóval kupán csapnom, mert ahogy nagy slunggal jöttem kifelé ő még mindig ott volt és kitartóan várt. Márpedig a fürdőben esténként egy kád langyos vízben igen csak szeretek elidőzni mostanság. De ha rátör a szeretroham, csak odanyargal hozzád, hozzádbújik, biztosít róla, hogy ő mindig ott lesz neked és cerébe csak egy kis simit kér.
Remek TV néző partner. Mindegy mi megy a TV-ben, szívesen nézi azt, amit te. Nem ragaszkodik a F-1-hez, se a focihoz. Reklám alatt nem kapcsol el csak egy percre, hogy aztán elfelejtsen visszakapcsolni és lemaradj a folytatás első pár percéről. Neki egy a lényeg: hogy melletted lehessen. Lehetőség szerint és időjárástől függetlenül teljes hosszában melléd simul(ilyenkor a 40 fokban pont jól jön), a fejét rád teszi, szusszan egy nagyon és elalszik.
Imád sétálni, más kutyákkal haverkodni, galambokat kergetni, a varjún már azért elgondolkodik, szereti a gyerekeket, a felnőtteket, szereti a hasát, mindig tettre kész, igazi belevaló, hűséges vagány kiscsávó. Hát ez Combo igazi énje.


Bemutatkozik a 3 hosszúzokni basset hound mix tesó! Nagyon viccesek. 🙂

6 hónap körüliek, lelkileg egészséges, kíváncsi, ugrabugra, mókás, nyitott, riszálós, jó fej kutyák!

Colombo a fekete, fehér mellénykés hapsika.

“Sziasztok!
Mi vagyunk a Hosszú fivérek, Colombo és Combo.

A hugink már járt nálatok, és olyan jó helyet kerítettetek neki, hogy gondoltuk mi is bejelentkezünk. Segítenétek megtalálni nekünk is az Álomgazdit?
Addig is biztos ami biztos-hátha egyszer a saját mancsunkra kell állni-elkezdtük gyakorolni a modell szakmát:

Most banyusnál dekkolunk. Időnk egy része azzal megy el, hogy próbáljuk megfejteni mit is mond. Pl:
Khmmmkhmmm(heves torokköszörülés): hát ez több esélyes. Vagy megfázott, vagy valami rosszban sántikálunk és ezzel figyelmeztet, hogy ha még jó időben úgy csinálunk, mintha nem is akartunk volna semmit, akkor ő hajlandó úgy csinálni, mintha nem látott volna semmit.
Édesjóistenemviddmárarrébbmagad: az egyikünk útban van
Háteztnemhiszemel: nem hogy egyikünk nem ment arrébb, de még a másikunk is csatlakozott hozzá.
Jajjbasssszuuuuusssneharagudj: át akart lépni felettünk, de felálltunk, így sikeresen fejberúgott.
Tettélodavalamit?: hazaért a vásárlásból, mi meg derékig mászunk a szatyorba meglesni mit is hozott.
A sétákat nagyon szeretjük. Banyus is kezdi megszeretni, hogy alacsonyan repül. Van rengeteg illat, sok másik kutya, bár javarészt olyan slunggal indulunk haverkodni, hogy megijednek tőlünk.
Szemet vetettünk Szőrzsömle sípolós malacára. Szépen beosztottuk mikor ki játszon vele, éppen csak Szőrzsömle ácsingózott hiába…valahogy mindig a sor végér került. Másnap érkezett két sípolós laszti, ezen aztán szőrbekaptunk. Hogy csillapodjanak a kedélyek, Ricsi felajánlotta két plüss játékát.

Azóta szent a béke. Főleg, hogy a Szőőőr nem meri elvenni, mivel az egyik, ha megnyomjuk a hasát énekel, amitől ő frászt kap, viszont nem tudja, hogy a kettő közül melyik az. Egymással is nagyokat bunyózunk

Szőőőr ebből is kimarad. Valahogy soha nem egy időben jön ránk a játszhatnék. Mivel a bundánk olyan izééés volt, így Eszter egyszer csak megjelent egy nagy táskával, hogy rendbe tegyen minket. Az lett volna az igazi, ha leszőrnyíródunk, de olyan félelmetes volt a masina, hogy a dolog csak odaig jutott, hogy egyikünkön lett egy rövid szőrű csík. De mivel nem nagyon látszik, így nem áruljuk el, hogy kin lehetne jót nyihogni. Előkerült a kefe, és csekély 2 óra alatt egy darab Hosszú el is készült. A másik banyusra várt, Eszter itt hagyta a kefét. Hát nem olyan profi, mint Eszter, dejazé haladt apránként. Végül a kádban kötöttünk ki, csak előtte még kaptunk tapaszt a..khmm..tudjátok hova, hogy ne legyen vizes. Így most üdén, illatozva, szőrkikefélve várjuk a saját külön bejáratú Álomgazdik jelentkezését. Kedvesek vagyunk, bújósak, kicsit házat őrzősek, viccesek, falánkok, hátegyszóval imádnivalóak (ez itt a reklám helye)


 

További képek


http://www.youtube.com/watch?v=jJEXad6MwZM

http://www.youtube.com/watch?v=mf9kWBf4tX0

Kapcsolat: 06 30 944-2919
E-mail: piliskutya@gmail.com