Milédi - Már gazdinál!

Milédi egy júniusi születésű, életrevaló, okos, játékos, nyitott szuka kiskutya, akit sajnos az első “gazdájának” nemtörődömsége miatt baleset ért.
Az egyik könyökét érte sérülés amit megműttettünk, túl van a varratszedésen és várjuk a következő kontroll eredményét, hogy mikor lehet a beépített vasakat kiszedni. A műtéti megoldás nem merevítette ki a lábát és a szalagok, porcok regenerálódása után a vaskivételt követően teljes értékű mozgás várható. 🙂
Addig is elkezdtük az oltási sorozatát, chipezve lett. Ragyogó, fényes fekete bundájú kedves kis keverék. Kicsit labradorra emlékeztető vonásokkal, de annál kisebb termettel.
Várja érdeklődő gazdijelöltjeit ismerkedésre Pesthidegkúton, az ideiglenes befogadójánál! 🙂 Érdeklődni az alábbi telefonszámon: 06 30 243 7637, vagy emailben lehet: piliskutya@gmail.com??

További képek Milédiről

Bemutatkozó levelüket várjuk az alábbi űrlapon.
Örökbefogadási szerződés aláírásával, családlátogatás keretében fogadható örökbe, ivartalanítva, oltva, chipezve, az orvosi költségek jelképes térítésével.

Ő már új gazdira talált!

Szeretnénk hozzá hasonlóan minél több állaton segíteni. Ha teheti támogasson minke!

Támogatás ›