Alfi

Mindenszentek napján átment a Szivárványhídon ALFI, A LEONBERGI, a “reklámarcunk”.

“Nekünk TE voltál a LEONBERGI. Hatalmas, gyönyörű, tekintélyt parancsoló, végtelenül nyugodt, kiegyensúlyozott, egy nagy szívű, jószívű, gazdáidért élő maci.
Hatalmas testedben hatalmas szív lakott. Tisztában voltál óriási erőddel és soha nem éltél vele vissza. Mindig elnéző voltál a nálad kisebb hepciáskodókkal, mindig a balhézók közé álltál és ez elég is volt. A tekintélyed, kisugárzásod. A sétákon Te felügyelted a csapatot, folyamatosan ellenőrizve az első és utolsó sétálók meglétét. A gyerekekkel szemben határtalan volt türelmed és szereteted. A solymári búcsú üres lesz ezentúl nélküled.
Drága Alfi! Nagyon-nagyon hiányzol és hatalmas az űr, amit gazdáidban, a PBK-ban és mindenkiben, aki ismert téged hagytál. De a szívekben tovább élsz.
Vigyázz ránk továbbra is odafentről!” 🙁

“Köszönjük szépen mindenkinek a búcsú szavait, az emlékképeket.
Engedjétek meg, hogy az emaileket, sms-eket, és telefonokat is itt köszönhessük meg egyszerre mindannyiótoknak, mert nincs erőnk külön külön.
Azt hittük majd ma már tudunk szépen elköszönni itt Alfinktól, de nem megy…
Alfi lelke mindannyiunknak ugyanazt jelenti, és ugyanolyan űrt érzünk, hogy már nincs itt, és nem fogja többé összeszedni a lemaradókat a sétákon, nem fogja elmesélni a napi történéseket, ha hazajövök, és nem tudja többet csodálattal vegyes szeretettel megtölteni a rávetődő gyermeki tekinteteket.
Alfi nem egy leonbergi volt, hanem A LEONBERGI, (tudom, hogy nem csak nekünk) persze nem a kiállítási körökben, (bár ott is sikeres volt néha, HCH, RoCH), hanem az élet összes többi területén, ezért vált a PBK-á “reklámarcává is.
Tudtuk, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de hittük, hogy ez még jóval odébb lesz, sajnos a rák felemésztette, másfél hónap alatt 15kg-ot fogyott, ezért tudott a gyomra is megfordulni, ahogy álmában forgolódott.
Utolsó pillanatig nem akartuk elfogadni, hogy Alfi rákos lehet, hogy ilyen kevés idő jár neki, itt a földön, most is nagyon igazságtalannak tartjuk ezt.
Sok minden kavarog a fejemben, de nem tudom leírni… Inkább teszek fel néhány jellegzetesen Alfis, Alfiképet, így búcsúzok Tőled hűséges Barátom, (tudom, hogy nem akartál itthagyni minket) első, és pótolhatatlan Leonbergink!”

“Alf, hülyén hangzik, de mennyit köszönhetünk is neked! Lényed, termeted odavonzott mindig rengeteg embert a rendezvényeken.  Csodajó kutya voltál, ilyen békés, jó természetű, mindenkivel jól kijövő hatalmas medve nincs is más. Iszonyúan fogsz hiányozni.  És igen, ahogy a sétákon fel alá masírozva terelgettél bennünket…
Hatalmas buffla maci” Nyugodj békében!