Tavaszi programajánló és meghívás a vasárnapi sétára!

(Előfordulhat, hogy levelünk nem megy át maradéktalanul valamelyik levelező rendszeren, ezért a beszámolót felraktuk a honlapra is: ide vagy ha a link nem látható, akkor a honlapon a jobb oldali menüsorban a médiamegjelenések / hírlevelek között keressétek)

K E D V E S    B A R Á T A I N K!

 

Szeretnénk felhívni figyelmeteket tavaszi programjainkra: 

 

2016. április 23-án, szombaton sok szeretettel várunk Titeket a Budakeszi Vadasparkban, a Föld napja alkalmából megrendezett programokon! 

2016. április 24-én pedig ismét Tahi vásár, ahol természetesen mi is ott leszünk. 

Ezekről a rendezvényekről még majd küldünk részletes információt. Addig is jegyezzétek elő a naptárban 🙂 

 

 

Szeretettel meghívunk mindenkit a szokásos Tavaszköszöntő PBK-s sétára, melyet 2016. április 3-án vasárnap tartunk 11-től a Hármashatár hegyi vitorlázó reptéren. 

Gyülekező: 10.45-től a „felső parkolóban”, azaz az Arad utca Cenk utcai végénél. 

Indulás: 11.00-kor 

A program másfél-2 órás, és egy lassú, egyenes terepen való sétát jelent, szép, tavaszi időt ígérnek, használjuk ki! 🙂 

Szeretettel látunk minden kedves állatbarátot kutyával, kutyákkal, vagy csak úgy.

Kérjük, gondolj a Pilis-Budai gazdára váró kutyákra és cicákra, amikor személyi jövedelemadódról nyilatkozol, támogasd munkánkat adód 1%-ával. Köszönjük szépen!

PILIS-BUDAI KUTYAMENTŐK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE
ADÓSZÁMUNK: 18001044-1-13

Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete

2016. április 1.

Kérjük, segítsd munkánkat adód 1%-ával is, adószámunk: 18001044-1-13
+36 30 944 2919 | piliskutya@gmail.com www.pilisbudaikutyasok.hu
Levelezési cím: 2083. Solymár, PF.: 29.

Adományodat a következő számlaszámra várjuk és előre is nagyon köszönjük!
Pilis-Budai Kutyamentők Közhasznú Egyesülete
CIB Bank 10701427- 49914203-51100005


 


Facebook

Google+

Youtube

 


To unsubscribe
 click here, to edit your profile click here
.