Füles, másképpen Füli Tata, eredeti nevén Hektor tegnap elköltözött a Szivárványhíd másik oldalára. Körülbelül húsz évéből az utolsó hatot töltötte nálunk, csodálatosbölcs kutya volt, soha nem felejtjük el, sokat tanultunk tőle. Köszönjük Füli, hogy minket választottál! Nyugodj békében!

Bárd Tamás:
(Sz.: 1857.)

A vén kutya

Mint szélütött, fáradtan őgyeleg.
Majd meg kifekszik, s mint egy göngyöleg
Csomókban alszik a meleg napon,
Így délelőtt a kerti oldalon,
Majd lopva kullog el a fény után
S a szérűn alszik egész délután,
Öröme, vágya mind, mind elmúlának,
Ideje lejárt az öreg kutyának.

Nem leli kedvét semmiben se már,
Egy még a jó: az áldott napsugár.
Ha szíves szóra ételét fogadja,
Fal egy mohót, de menten abba hagyja.
A nagy lemondást olvasom szemébe:
Nem kell nekem már egyedül a béke,
Egyéb se jó e forgandó világon:
Egy kis meleg, s a békességes álom.

S csak húz naphosszat a tüzes verőn,
Mely át meg átjár csontokon velőn:
Lassan hevítve megpezsdíti vérét,
És álmaiba be-belopva fényét.
Az édes múlt megaranyozva éled.
Nincs szebb te nálad, virgonc kutya-élet!
S álmában büszkén ismer önmagára,
Kutyák közt a legfürgébb kutyára.

S ott sürg-forg a tettek mezején,
S kutyálkodik, mint hős merész legény.
Kutyabarátság, harcok, veszedelmek,
Oda se néz a harapásnak, sebnek.
Merészen kezd ki egy dühös kuvasszal,
Minden kutyák közt csak azért is azzal.
Fél füle bánja? Hadd bánja…kicsinység,
De akkor nagy volt! … fölvakkant a vénség.

Amott egy erdő, itt egy pocsolyás,
Abban vadászgat, emebben kacsáz.
Most fölvonít az álmodó … mi lelte?
Ez ütleget tán meg sem érdemelte.
Szeleskedett, s kijárt porciója,
Most már vígan hajt, jobban hajtva szóra,
S mi egy kis ütleg, legkivált, ha vétett,
Mikor íly ifjan olyan szép az élet.

Ó szép, de legszebb ez a pillanat,
És ezt köszöntve csahint egy vigat:
Egy nyári estén rád talál az alvó,
Selymes bozontú édes barna tacskó.
Nemednek szűzin kifeslett virága.
Teljes immár a vén eb boldogsága,
S farkával melyet hajdan fennen hordott,
Álmában lágyan veri a porondot.

S csak húz naphosszat a tüzes verőn,
Mely áthat az agg csontokon, velőn,
És álmaiban be-belopja fényét.
S bár nézve így, esett állatnak vélnéd,
Ez agg lélekben rajzanak az álmok,
Gyönyörű képek, szép kutyálkodások.
És elkísérik incselkedve, játszva,
A vén kutyát a lassú elmúlásba.

Köszönöm még egyszer a Fülire való kedves emlékezést, meg a képet Timinek
Jó ez így, ahogy történt, eljött az ideje és vele voltunk, nem gondoltam, hogy így fog hiányozni, de jó tudni, hogy ő már jó helyen pihen, a kedvenc helyén a fenyőfa alatt.
Azóta minden reggel két labda van odatéve a sírjára… Csövi és Buksi gyászolnak. Pontosan tudják, mi történt…

Nyugodj békében!