A legfőbb nehézségünk, hogy NINCSEN MENHELYÜNK, ezért védenceinket ideiglenes gazdiknál helyezzük el.
Az ideiglenes gazdi feladata a kutyust szeretgetni, gondját viselni, jellemét megfigyelni, ezek elősegítik, hogy a megfelelő új gazdát találhassuk meg a kutya számára. A csapatunk kb. 15 főből áll, ideiglenes gazdijainkkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, senkit sem hagyunk magára! Látogass el fórumunkra, ahol beleolvashatsz kutyáink, ideiglenes befogadóink mindennapi életébe!

Hogyan telik egy átlagos ideiglenes befogadás a kutyus érkezésétől a „begazdásításig”?

1. Mint leendő ideglenes gazdi jelentkezel, megismerkedünk, megbeszéljük, mire van lehetőséged, azaz kinti vagy benti kutyatartásra, cicatartásra.
2. A megfelelő ideiglenes kutyát/macskát megkapod.
3. Pórázt, nyakörvet, tálkát, ennivalót, amit kell, adunk a kutyushoz/cicához. Oltatni, ivartalaníttatni mi visszük, ha neked nincs rá lehetőséged. Neked feladatod kiismerni a kutyust, jellemzést adni róla, ez segíti elő a gazdira találást. Természetesen a hirdetés megírásában segítünk.
4. Egyeztetett időpontban elmegyünk Hozzád fotózni az állatot, Te is készíthetsz róla képet, ez szintén a hirdetésekhez nagyon fontos.
5. A leendő gazdi személyéről közösen döntünk!

Itt láthatod az ideiglenes befogadási szerződést, ezt írjuk alá Te és mi.

Ha gond van az ideiglenessel (nem jön ki a saját kutyával, cicával, stb. ) segítünk!

Rókavári Rudolf ideiglenesének a története (by Herbera)

Kaptam egy kék-fehér műanyag szállító boxot, ami morgott.

Ez nagyon furcsa dolognak tűnhet egy kék-fehér szállító boxtól, bár jobban belegondolva, bármilyen egyéb kétszínű, sőt az egyszínű boxoktól is, de próbáltam nem elítélni őt ezért. Aztán persze szép lassan előbújt belőle a morgás okozója, egy kutya mehmetkarcsika, és ez a tény egyből megmagyaráztul szolgált és elfogadhatóvá tette mindkettejük – mind a boksz, mind a kutya – barátságtalan viselkedését.
Egy kezdeti vidám félórát töltöttünk a morgásokkal: az új kutya morgott az endemikusokra és vice versa, valamint volt még néhány felhőtlen perc, amit a házba ürítés indukált. Szerencsére eddigre már komolyan ránk esteledett, és anélkül le lehetett feküdni aludni, hogy nevetségessé válnál, megkönnyítendő a beilleszkedést. Karcsika rendes kutyának bizonyult, végig aludta az éjszakát, és másnap reggel végérvényesen megkezdtem az ideiglenes befogadók életét.

Szóval, adott egy szupercuki kölyök kutya, amit nem kényeztethetsz kedved szerint, mert – optimális esetben – nem a te kutyád lesz, és nem jó ómen egy teljesen személyre szabott kutyát gazdához adni (mármint a saját személyedhez szabottat), meg kell próbálni egy optimálisan átlagos kényeztetés-nevelés vonal mentén mozogni.
Ennek folyományaként elmondhatom, hogy középmagas vagyok, barna hajú, lakonikus és egy ideg alig észrevehetően rángatózik az arcomon. Korábban csak középmagas, barna hajú és lakonikus voltam. De mit számít az a kis idegrángás, ha van egy relatíve jól nevelt, okos és szép kutya, akinek csak egy szerető gazdira lenne szüksége?!

Tehát nálad a kutya. Szépen cseperedik, fejlődik, szívja magába az összes elé kerülő információt. Majd kiesik az első foga. Valószínűleg pont az, amiben az eddig megszerzett információhalmazt tárolta, mert ezt követően az álomkutya meghülyül. Átmenetileg ugyan, de nagyon.
És a fülei. Mostanában sok új gondolat látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy hogyan születnek a természetben az alakok, és nem nehéz elképzelni, hogy ahogy egyre többet fedezünk fel a fraktálgeometriából, a különös vonzerőkről, amelyek az újonnan kialakult káoszelméletek alapját képezik, és arról, a hogy a növekedés és az erózió matematikája kölcsönösen hat egymásra, könnyen beláthatóvá válik, hogy az alakok és szerkezetek nem teljesen a képzelet szülöttei. Legalábbis Rudolf fülei biztosan nem azok.

Aztán ne feledkezzünk meg a bármit rágás problematikájáról se. Bármi = cipő, de a legkedvesebb, legszebb, legdrágább, vagy bármi egyéb, ami az előző kritériumokat kielégíti.
Egy kölyök kutya hibásan azt gondolhatja, hogy a cipők (vagy bármi) egyes részei jobban mutatnak bárhol másutt, mint magán a cipőn (vagy bármi máson). És amikor egy ilyen kártétellel szembesülsz, cserébe te hajlamos leszel azt gondolni, hogy a kutya füle jobban mutatna a kandallópárkányon, mint magán az eredeti kutyán. Vagy azt, hogy az almaügy jobban felbosszantotta a teremtőt, mint ahogy azt gondolnánk.

Az ideiglenesezésben az egyik legjobb dolog, hogy tökéletes szórakozást nyújthatsz a szomszédjaidnak, ezáltal jobbá téve a kapcsolatotokat. Teszem azt, úgy értékeled, hogy „ez a kutya lusta”, nem kizárt, hogy ennek hatására házi coursinget rendezel, azaz előveszed a rég nem látott biciklidet a garázsból, rendbe teszed, majd egy hosszú madzag segítségével ráapplikálsz egy plüsst és tekersz a kertben körbe-körbe meghatározott időközönként megállva, hogy megelőzd a zsákmány-fáradtságot. Ezt a szomszédok (és a saját kutyáid) kezdetben döbbenten figyelik, majd egy idő elteltével ehhez igazítják a napi programjukat, és amikor véletlenül elmarad, látod a kerítésen át csalódottan pislogó szemeket ahogyan konstatálják, ma is Barátok közt lesz a műsor.
Vagy amikor bemész a házba és észreveszed, hogy az ideiglenes kutya megszaggatta a függönyödet, égnek álló hajjal rohansz ki a házból a már jól ismert „Rudoooooooooooooooolf” csatakiáltást hallatva. Ilyenkor bármelyik punk irigységgel vegyes tisztelettel tekintene rád, ha épp lenne egy a közelben.
Mindenkinek megvan a maga meggyőződése a kutyák táplálásával kapcsolatosan, mi helyes és mi nem. Ahogyan nekem is. De – ahogy azt már említettem – a kutya reményeid szerint nem a tied lesz, ezért célszerű a nagy többség által preferált táppal etetésre koncentrálni, ezzel is megkönnyítve az majdani gazda dolgát. Azonban elkél az endemikus kutyák segítsége abban az esetben, ha az ideiglenes kutya sértő módon még azt is visszautasítja, hogy egyetlen becsmérlő pillantást vessen a felkínált tápra és inkább a nagyokéból próbál csenni magának. Szerencsére okos az ideiglenes és néhány étkezési kísérlet, vagyis inkább annak elbalekolása után leesik neki, hogy nemcsak hogy nem fog tudni szerezni tőlük semmit, de még az övét is felfalják, ha nem igyekszik. Ráadásul ezek a wookiek nem (és őszintén szólva az ideiglenes gazda sem) hisznek abban az elméletben, hogy a kölykök 7 hónapos korukig azt csinálnak, amit akarnak, inkluzíve a mások kajájába való beleevést is, és az ilyen csalfa eljárást megtorlás követi.

Aztán eljött a nagy nap: az első látogatója a kutyának. Azon gondolkodtam, hogy vajon ez most megfelelő idő-e arra, hogy egy kicsit optimistának és izgatottnak érezzem magam a látogatás kimenetelét illetően, de amikor így éreztem, elkezdett fájni a fejem, ezért inkább abbahagytam.
Hiszem, hogy minden kutyának, tehát ennek is megvan valahol az igazi gazdája, aki az eltelt idővel arányosan szigorú monoton növekvő követelményeknek meg fog felelni, de ugyanakkor hiszem azt is, hogy végleg le kellene szoknom a dohányzásról, és korábban kellene vásárolnom karácsonyra.
Hát ezért olyan nehéz ideiglenes gazdának maradni.

Popeye ideiglenes kutyám története

Lassányi Zsófia tollából

Popeyenek nem kezdődött szerencsésen az élete. Majdnem el sem kezdődött neki. Teljesen kiszáradva, elhagyatottan, végkimerülten találtak rá jóérzésű emberek egy erdőszélen, egyedül. Popeye ekkor még szopós kiskutya volt, pár napja nyílhatott ki a szeme, az anyukája tejére, védelmére lett volna szüksége, nem az útszéli porra, szárazságra. Arról nem is beszélve, hogy az egész környéket átkutattuk kistestvérek után, de sehol se találtuk őket, pedig a kiskutyák nem egyedül szoktak általában születni. Nem tudjuk, hogy velük mi lett, ha bajba kerültek, segíteni se tudtunk rajtuk.
Popeye állatorvoshoz került, s a dokival karöltve, együtt küzdött a kis életéért. Ment az infúzió, s mi azért remegtünk, nehogy késő legyen, mert nem nagyon izgett-mozgott már, ami alap lenne egy ilyen kiskutyánál. Hangja se sok volt. (Na de azután… 😆 )

Így kezdődött Popeye harcos kis élete. Megmaradt, és győzedelmeskedett az élni akarása, ezért is kapta tőlünk a Popeye nevet, mert ugye a név kötelez, hát hadd legyen olyan erős, mint Popeye, a tengerész! Rá is szolgált a nevére később.
Az állatorvosi felerősítés után egy régi, jól bevált „tejbepempő” recept kíséretében Popeye hozzám került. Ekkor még aggódtunk az életéért, de a nehezén azért már túl volt. Az állatorvos utasításait követve 3-4 óránként kapott kicsike mennyiséget, felmelegítve ebből a kutya-anyatej utánzatból. Szerencsére tudott már önállóan enni, bár nagyon kis kezdő volt még, inkább szopó mozdulatokkal próbálkozott az elején, de hamar beletanult.
Az első éjszakát aggodalmak közt töltöttem, állandóan azt néztem, él-e még, de élt! Sőt mi több, hajnalban már valami kis vinnyogó hangot is hallottam tőle, ennek úgy örültem, mintha egy másik kutya végre aludni hagyott volna reggelig, de az ő kis vinnyogására ébredni öröm volt, hiszen ez azt jelentette, hogy él, éhes és enni akar!
Popeye evett és cseperedett, sokszor kitettem a napra is, szívjon magába egy kis D-vitamint, meg amúgy is, ezt élvezte nagyon! Ekkor menni még nem nagyon tudott, gyenge volt, és csak húzta a kis hasát a földön. Hát nem baj, bíztatott az állatorvos, ha eddig eljutott, tovább is fog ez menni, és már mi is láttuk az erősödését, javulását.
Amikor az első rongyát megrágta, az első csínytevését elkövette, büszke voltam ám rá nagyon! Egész a szívemhez nőtt, de tudtam, ő “csak” ideiglenes kiskutya, és gazdit keresünk neki. A háttérben természetesen komoly csapatmunka folyt.

Állatorvos csapattagunk folyamatos tanácsokkal látott el, Popeye etetését illetőleg, s folyamatosan ügyelt a fejlődésére. Más csapattagok hirdették Popeyet, mint gazdi keresőt az Interneten, megint mások fogadták a beérkező telefonokat, válaszoltak az érdeklődők kérdéseire. Popeye ez idő alatt fejlődött, kikerekedett. A „tejbepempő” mellé lassanként kaphatott beáztatott kölyöktápot, főtt csirkehúst, szoktattuk át a „gazdibarátabb” táplálásra. Közben már gyorsan tudott futni, bár olyan cseppnyi volt, hogy néha fel-felbukott a fűcsomókban, szóval egy nagyon helyes, eleven, életvidám kölyökkutyává nőtte ki magát. Aztán elérkezett a gazdihoz adás pillanata is. Egy kedves, kétgyermekes család érdeklődését keltette fel a kis Popeye hirdetése. Beszélgetésünket követően megállapodtunk egy időpontban, amikor egy csapattaggal elvittük örökbe adni a kis Popeyet. Ilyenkor egyik szemünk mindig sír, a másik ugyanakkor nevet, de láttuk, hogy mennyire nagy szeretettel is fogadták kis lelencünket! Beszélgettünk a kutyatartásról, a felelősségről, de igazából kérdés sem volt, hogy jó helye lesz-e a kiskutyának náluk. Kétségünk nem volt e felől. Így Popeyet rájuk bíztuk, aki ezentúl az Ő kutyájuk, akinek szépen gondját viselik. Aláírtuk az örökbefogadási szerződést, aminek lényeges pontja az ivartalanítás a kiskutya megfelelő életkorában . Azóta is tartjuk a kapcsolatot, Popeye ma már a Jack névre hallgat, 16 kilós, szeleburdi kamaszkutya, akire egy egész család szeretete, törődése jut.
Ezért éri meg ideiglenes befogadónak lenni, az ilyen sikeres történetek éltetik az emberben a tenni akarást!