Fruzsi
FRUZSIT, a 7-8 éves fajtatiszta németjuhászt régi gazdája tulajdonosváltáskor a bolt “tartozékaként” egyszerűen otthagyta. Fruzsi így elvesztette “állását”, amit addig szívvel, lélekkel, testi épségét is veszélyeztetve látott el.
Bár az üzlet eladása folytán új “tulajdonosai” lettek és sóvárogva várta vissza régi gazdáját, mégis lelkiismeretesen dolgozott volna tovább. Az új tulajdonosok úgy érezték viszont, hogy csak láb alatt van, orvost hívtak hozzá, hogy altassa el.
A doktor meglátta benne az okos, jó, többre hivatott kutyát és megtagadta az altatást.
Fruzsit elhoztuk, megműttettük, ivartalaníttattuk és a gondos ápolást követően immár felépülve, kinyílva várta az ő első igazi, saját GAZDÁJÁT. Egyedül a szeme emlékeztetett még a régi rossz időkre, amikor is az üzletbe betolakodóktól igyekezett megóvni régi gazdáit, szemét vegyszerrel lefújták.
Fruzsi végtelenül kedves, nyugodt, kutya volt. Türelmesen tűrte a nem mindig fájdalommentes kezeléseket, szeretettel nyalta gondozói kezét. Hálás, valami olyan módon intelligens és ragaszkodó volt, hogy arra nincsenek szavak! A bizalma, a hite, az életkedve, az ember iránti bizalma példaadó volt.
Gazdát ő választott magának: Szezámot.
Próbáltuk mi őt gazdához adni, de Péternél akart maradni. Így persze maradt is. Boldog életet élt végleges helyén, volt meleg vacka, sok simogatás, labdázás, és séták.
“Január 15-én, mikor beértem a gyárba Fruzsika nem várt a szokott helyén. Pedig előző nap még vidáman szaladgált a kennelben és játszott Mágnessel.
Mágnes – a gazdiját kereső németjuhász – is a másik kennelben a Fruzsika ajtaját figyelte és ugatva hívta játszani.
Siettem be hozzá és a fekhelyén feküdt, füleit hegyezte az ismerős léptekre, de nem tudott felkelni. A kedvenc labdája mellette volt. Látszott rajta, hogy valami nagyon nem jó dolog történik vele és a szép szemeivel nézett rám, hogy gazdi beteg vagyok, segíts rajtam. Sem enni, sem inni nem kívánt, de a szokásos simogatásnak nagyon örült.
Az állatorvost azonnal hívtam, akinek szíve csücske Fruzsika, mert Ö nem volt hajlandó elaltatni annak idején, és folyamatosan kezelte, ha valami gond volt vele. A vizsgálat során kiderült, hogy magas láza van, besárgult és a keringése is gyenge. Kapott mindenféle injekciókat és több mint egy órán keresztül figyelte az állapotát.
Közben mindenki érdeklődött és drukkolt Fruzsikának. Lassú javulás mutatkozott, így óránkénti telefoni kapcsolatban voltunk.
Szépen ivott vizet és már emelte a fejét is, hegyezte a fülét. Csillár is jött segíteni Fruzsikát ápolni. Éppen mikor odaértünk megint Fruzsikához délután fél 6-kor hirtelen rosszul lett és minden vizet kihányt, amit addig megívott.
Azonnal hívtuk az orvost, és Csillárral vittük a rendelőbe. Az injekciók hatására a láza lement, de a hasüreg megtelt vérrel. Azonnal kapott még erősítő injekciókat, meg még egy fecskendőben orvosságot, amit 20 percenként kellett a szájába fecskendezni, amíg a klinikára nem érünk. Így azonnal a Család utcai klinikára indultunk. Fruzsika egy pléden feküdt a rendelő előterében, én kimentem, hogy a kocsiajtót kinyissam. Fruzsika minden erejét összeszedte, pedig addig lábra sem tudott állni és odajött hozzám imbolygó léptekkel a kocsihoz és beszállt az autóba a megszokott helyére.
Közben T-macs intézte, hogy azonnal fogadjanak, és mivel felmerült a véradás szükségessége is, Ketchupék azonnal indultak a 2 nagy macival Tinnyéről, hogy legyen véradó, ha szükség van rá. A Család utcában már vártak. Azonnal bevitték Fruzsikát. Ultrahanggal megnézték és daganatra utaló elváltozások voltak + a hasüregben folyadék (vér). Így azonnal előkészítették a műtétre. Még annyi időm volt, hogy megsimogassam a buksiját és elköszönjek tőle, mert éreztem, hogy többet nem néz a szemembe, de a lelkem mélyén még reménykedtem.
A váróban Csillárral, Ketchup családdal és a nejemmel együtt vártuk a híreket.
8 órakor jött az orvos és elmondta a szomorú tényeket, hogy Fruzsikának lépdaganata van, és az belső szervei is tele vannak apró daganatokkal, amelyek igen gyorsan növekedhetnek.
A telefonjával még fényképeken is megmutatta. A lépet még el lehetett volna távolítani, de a sok kis apró daganatot már nem. Max. 2 – 3 hónap múlva ugyanez lenne a helyzet és közben Fruzsika nagyon sokat szenvedett volna.
Így nagyon fájó szívvel, de el kellett engednem Fruzsikát az örök vadászmezőkre.
Nagyon köszönöm Mindenkinek az érdeklődést, telefonokat, drukkolást, bátorítást és Csillárnak, Ketchup családnak (a nagy maciknak is), T- macsnak a segítséget.
Utóirat:
Másnap reggel mentem a Fruzsika helyére, ott volt a labdija, igaz már kopottan, és üres volt a fekhelye.
Mágnes várt, és az élet megy tovább, most a Mágnes van a helyén, keresi Fruzsit, mert a szagok még ott vannak, és nem érti, hogy nincs Fruzsika, de ugyanoda ül ahova Fruzsika, és néz fel az emeleti ablakomra, hogy mikor megyek hozzá.”
Nyugodjék Békében!
